Érdekes dolgok ezek

Vannak olyanok, akik sok éven keresztül azt mutatják, hogy ők jók és segítőkészek. S egyszer egy váratlan pillanatban sikolyaidra sem figyelnek. Pedig előírt feladatuk lenne.

S vannak olyanok, akik egész életedben a gonoszt játszották, s mikor segíteni kell, ők váratlanul megteszik neked… Kivételeznek veled, feléd mosolyognak, sikolyaid meghallják és cselekedetre késztetik őket.

Az ilyen embert ne vesd meg, mert bár tisztességtelen és következetlen, amit csinál, mégis képes meglátni benned valamit, amit mások nem biztos. Te az ő sötét, kietlen világában egy csillag vagy, mellyel ugyan nem foglalkozik, de néha azért felnéz az égre és reményt lát benne. Ő neked pedig egy titkos segítőd, aki ugyan gonosz, de ellened nem tesz.

Ui.: Ez az írás a mostani életem több mozzanatára is szép analógia…

Zseniális

Ez zseniális gyerekek, tudtátok, hogy fenn vagyok a YouTube-on? Mert én nem...

http://www.youtube.com/watch?v=73Dt5YC_i78

Eléggé elhízott vagyok rajta, úgyhogy ne tessék mélyen elemezni...

Áldás

Legyen áldott az, ki otthont és családot teremtett nekem.

Mert ha el is múlik ez, egy percét sem fogom bánni.

Légy áldott, örök életre!

"A télre várni kell"

Annyit gondolkoztam, álmodoztam arról a másik világról. Annyira mélyen hiszek benne, annyira várok rá, mint semmi másra. Kisgyerekkorom óta. Nem mondom, hogy nincs bennem semmi szuicid hajlam, de sosem fordult meg a fejemben az öngyilkosság kérdése. Egyszerűen csak mélyen vágyom a másik világra. Mindent amit teszek, azért teszem, hogy majd ott megfeleljek. Valójában sose érdekeltek az evilági kötelezettségek. Mindig azért harcolok, hogy a tisztaságom megmaradjon, hogy majd méltó legyek ahhoz a másvilághoz, amit látok.

Imádom, oda vagyok érte, csodálom. Biztos vagyok benne, hogy ilyen életérzése senkinek másnak nincs e világon.

Mindig minden időben, minden helyzetben valójában csak ez lebeg előttem. Ha boldog vagyok, ha boldogtalan, mindig erre vágyom. Kiolthatatlan, végtelen vágyakozás ez, s nem tudom, hogy meddig tart.

Ha lejönne egy angyal az égből és megkérdezné, hogy vagy most megyek vele és mindent itt hagyok, vagy még 50-60 év, én azt válaszolnám, hogy megyek, most!

"Ó, a télre várni kell,

hogy hóval fedjen el,

S ne ébresszen fel,

Örök álmomból..." (Ákos: Minden ami szép volt)

Az utálat sokszor valójában csak unalom…

Sokszor mondják, hogy a nagy szerelem első pillanatai (évei, hónapjai, hetei), ill. minden új hely vagy szituáció azért nagyon élvezetes az embernek, mert rózsaszín köd fed minden egyéb mást. Aztán mikor ez elillan, az ember hirtelen megutálja az azelőtt olyannyira szeretett helyzetet, és mindezt ráfogják a helyzet vagy személy hibáira. A szerencsésebbek a ragaszkodást vagy a kötelékek fenntartását választva nem tesznek ez ellen semmit. De azt hiszem, ezek mind téves megoldási lehetőségek.

Mert ugye az állandóság sosem volt az ember kedvence… Valójában az ember beleun a nagy boldogságba… Beleun abba, hogy jó dolga van, hogy boldog… Az ember lelke mindig valami újra vágyik, trenírozni akarja magát, ezért állandó változtatásra készteti önmagát. Ahelyett, hogy az ember az eszét használva rádöbbenne, hogy egész életében boldog akart lenni, és ezt fenn akarta tartani az idők végezetéig. És ha erre rádöbbenne és ezt a gondolatmenetet használni tudná, tényleg a haláláig boldog lehetne…

Ezt az írást mindenkinek ajánlom… Mert mindenkire ráfér, hiszen kevés ember létezik e földön, aki tényleg boldog.

Erő

Kipróbáltál mindent…

Megtaláltál egyet…

Álmodoztál róla, de sose hittél benne.

S most itt van, benne élsz.

Az idő végtelen és lassan halad.

A tér állandó és béke van.

Kevesen értenek,

Mégkevesebben szeretnek.

De akik mégis, azok ott vannak melletted.

Mert csak az lesz boldog, aki tesz is érte.

A boldogság nem jár,

Hanem harcolni kell érte.

És harcolni nem pénzzel.

Se nem tanulással.

Semmit nem ér mindez.

A lelkednek kell érettnek lenni,

S szívedben bölcsesség kell, hogy honoljon…

A Fekete Táltos

Egy elhagyatott ország kis istállójában élt egyszer egy fekete arab telivér csődör. Ez a paripa olyan vad volt, hogy soha, senki nem tudott vagy mert rá felülni. De nem is nagyon akartak. Őt csak azért tartották, mert gyönyörű volt. Minden nap kiengedték a levegőre, és otthagyták, mert egyébként nem bírtak vele. Hihetetlenül erős volt és öntudatos. Ilyen mént még vezetni is nehézkes.

Egy nap azonban nem engedték ki a szabad ég alá, és nem láthatta társait, akiket azért kedvelt. Ez az egy nap úgy tűnt, örökre megváltoztatja ezt a lovat. Az emberek azt hitték mostmár, hogy nemcsak mégvadabbá, hanem már őrültté válik a ló. Nem bírta a bezártságot, annyira nem, hogy mindent, ami körülötte volt megutált és szétrúgott. Még a közelébe se engedett magához senkit és semmit, még más lovakat se. Aztán pár nap után ki kellett engedniük a szabad ég alá, mert kikezdte a falakat is. A ló ugyan felszabadult volt, de szemében valami megváltozott. Már nemcsak vad volt, hanem hideg is és flegmatikus. Nem törődött semmivel és senkivel, csak magával és azzal, hogy kinnt lehet. Az összes lovat elkergette magától, megtámadta őket, még az anyját is, akit egyébként szeretett. Egy idő után nem engedhettek ki mellé semmilyen más élőlényt, mert veszélyessé vált.

Egy nap kinn legelészett egyedül a pusztaságon. Zörejt hallott. Felkapta a fejét és a távolból egy emberi alak közeledett, de őt nem látta még eddig. Az alak egyenesen felé tartott, de úgy tűnt, sohasem járt még erre, és azt sem tudja, hogy milyen veszélyekkel kell számolnia. Az alak egyre csak közeledett. A paripa annyira meglepődött ezen, hogy nem volt ideje másra, csak hogy figyelje, vajon mi történik. Annyira új volt neki, hogy valaki számítás nélkül, tudatlanul és ismeretlenül, de bizalommal közeledik felé, hogy ezt nem tudta sehogyan sem lereagálni. Az alak egyszercsak előtte állt és megnézte magának. Csakúgy, mindenféle hátsó szándék nélkül. A mén visszanézett rá, hihetetlenül kíváncsivá tette ez az alak. Az ember megszólalt.

-         Szia! Ha már így találkoztunk, segíthetnél.

-         „El akarok menni innen…” – sugallta a ló szeme.

-         Én is… De nem tudom, hogy kezdjek neki. Nem tetszik itt, de egyedül félnék elindulni… Segítesz? Mehetnénk együtt.

-         „Együtt? Még sosem volt társam az életem útján. Új ez nekem és én bizalmatlan vagyok…”

-         Én megbízom benned…

S a ló életében először elgondolkozott, hogy megengedi valakinek, hogy felüljön a hátára. Azért, mert a másik nem kérte, nem követelte. És mert ez az ember vakon megbízott benne, mert neki elég volt az, amit a ló szemében látott…

The last that ever she saw him
Carried away by a moonlight shadow
He passed on worried and warning
Carried away by a moonlight shadow.
Lost in a river last saturday night
Far away on the other side.
He was caught in the middle of a desperate fight
And she couldn't find how to push through
The trees that whisper in the evening
Carried away by a moonlight shadow
Sing a song of sorrow and grieving
Carried away by a moonlight shadow
All she saw was a silhouette of a gun
Far away on the other side.
He was shot six times by a man on the run
And she couldn't find how to push through
I stay
I pray
I see you in heaven far away
I stay
I pray
I see you in heaven far away
Four am in the morning
Carried away by a moonlight shadow
I watched your vision forming
Carried away by a moonlight shadow
Star was light in a silvery night
Far away on the other side
Will you come to talk to me this night
But she couldn't find how to push through
I stay
I pray
I see you in heaven far away
I stay
I pray
I see you in heaven far away
Far away on the other side.
Caught in the middle of a hundred and five
The night was heavy but the air was alive
But she couldn't find how to push through
Carried away by a moonlight shadow
Carried away by a moonlight shadow
Far away on the other side.

Az úton - egyedül és boldogan

Életemben először érzem azt, hogy jó, hogy egyedül járom az utam. Csodálatos érzés! Csak egyedül kell elszámolnom Isten előtt, csak magamért kell felelősséget vállalnom, csak az én döntéseimet követem. Csak a saját akaratom számít. Senki nem áll mellém. Senkire nem hárítom a terheimet, de más sem rám. És így válok szabaddá!

Soha eddig nem értékeltem ennyire ezt, soha ennyire nem csodáltam ezt az érzést. És most mérhetetlenül boldog vagyok tőle. Egyedül járom ezt az utat, amelyre csak és csakis engem választottak ki. Csodálatos! Csak én vagyok, és Isten. Senki más nem létezik többé.

Egyedül vagyok ezen az úton, de azt is tudom, hogy ilyen utat is csak én járok. Senki másnak nem adatott meg ez. Csak nekem. Ezáltal válok értékessé és egyedivé. És nem mások előtt… Csakis önmagam előtt és Isten előtt.

Egyedül vagyok, szabad vagyok, és őszintén boldog vagyok!

Azt hiszem megértem a feladatra, Uram!

Készülődsz, összeszeded a szerszámokat, átöltözöl. Már vadul kalapál a szíved, pedig tudod, hogy azon a lovon semmi bajod nem történhet. Ismered már minden mozdulatát, minden indulatát. Mindennek ellenére erősen izgulsz. Kikötöd a lovat, felnyergeled, felkantározod. S felülsz rá. Mikor a nyeregbe ültél azonnal megváltozik valami. Kezd elmosódni a táj körülötted. Elindulsz. A környezet minden eleme egyre inkább elnyúlik. Csak a lovad, Te és az edződ hangja marad érzékelhető. Minden más megszűnik létezni. Nincsenek emlékek, nincsenek hétköznapi gondolatok, sem érzelmek, melyek máshoz kötődnek. Nincsenek emberek, nincsenek állatok, sem más lények. Nincsenek kötöttségek, nincsenek más világok, nincs semmi más rajtad, a lovon és az edző hangján kívül. Minden figyelmed magadra és a lovadra irányul. Hallod minden patadobbanását, minden lélegzetvételét, a fújtatását. Érzed izmainak mozgását, és egy idő után az is kifejlődik, hogy ösztönösen érzed azt, amit a ló.

Szóval minden eltűnik, homály vesz körül, s csak az edző hangja befolyásolhat. Nincsenek többé határok. Nincs tér, sem idő. Nem félsz semmitől, még attól sem, amitől odalenn félnél.

A jármód változásával egyre inkább kizökkensz a valódi fizikai világból. Vágta közben már azt hiszem annak a kérdésnek sem lenne semmi értelme, hogy ki vagy. Csak az a fontos, hogy vágtázol.

Aztán lassan megint visszavesz a tempóból az edző. Lenyugszik minden, az erőd lassan visszaszáll tested belsejébe. Valahova oda, ahonnan más dolog nem nagyon tudta még előszedni.

Lelovagolod a lovat, aztán megálltok. Leszállsz, és abban a pillanatban ahogy földet értél, minden visszaszáll a helyére. A környezetet újra látod, minden olyan éles, vakító. Minden újra a fizikai világban való helyére kerül. Újra hallod mások hangját. Ez annyira hirtelen történik, hogy nem bírod követni. Kell körülbelül egy fél óra, hogy visszaszokj. Ezalatt általában lenyergeled a lovat, lepucolod, stb. S mikor végeztél mindennel, Te is átöltözöl, és készen állsz újra a valós fizikai világ külső behatásainak fogadására.

P.S. Ez az állapot valóban létezik, nem az én agyszüleményem. Régi edzőnőm mondta, hogy ilyen nem minden lovasnál alakul ki, és általában ugrólovasoknál szokott. Mondjuk én nem vagyok az, de nem baj.

Másrészt bizonyos szempontból elég veszélyes állapot. Személy szerint én is követtem el olyan hibát, miszerint az egyik edzőm poénból azt az utasítást adta, hogy menjek neki XY lovasnak, ha nem áll félre az utamból. És mivel nem állt félre az utamból, simán nekimentem a lovasnak és a lovának. Mindezt sikerült egy olyan lóval együtt megtennem, aki mindentől félt. Úgy látszik ő is fluid állapotban volt… Szóval az edző utasításai szempontjából nagyon befolyásolható az ilyen lovas.